Sosem fogom utolérni magam. Mai nap délután az utolsó vizsgával lezárulnak az itteni kötelezettségek - Betriebsysteme, auf Deutsch. Utána lassan haza kellene indulnom, mert a tavaszi félév - és egyben az utolsó félévem - kezdetét vette a hétfői nappal. Ha minden jól alakul, nem lesz sok óra, és már szinte "csak" 2 kötelező tárgyat, és a diplomamunkát kell teljesítenem, de addig még sok tennivaló lesz a Tanulmányi Osztályon, és a neptunos körökben. Tárgyelfogadtatás, kérvények, stb. 17.-én lesz egy erasmusos előadás, arra lehet elmegyek, bár nem valószínű, hogy addigra találok albérletet. Majd meglátjuk - mindenesetre elkezdődött az utolsó hét, és már javában tart... visszaszámolok ...

Az első német vizsga ...

November 22.-én visszatérés Ulmba. Este kipakolás a kocsiból, majd még a maradék energiával az elosztott rendszerek tantárgy német 120 oldalas jegyzetének olvasgatása.

Lernziele
Nach erfolgreichem Abschluss der Veranstaltung kennt der Studierende die Grundlagen die zum Aufbau eines verteilten Systems notwendig sind. Er kennt die verschiedenen Middlewaretechnologien und kann auch die Risiken beurteilen und abwenden, die beim Betrieb eines Computersystems im Internet entstehen. Er ist in der Lage ein verteiltes System zu implementieren und mögliche Angriffe abzuwehren.

Inhalt

		Grundlagen eines verteilten Systems
		Applikationsprotokolle
		Middleware
		Applikationsserver
		Netzwerksicherheit
		Host- und Softwaresicherheit

Reggel szokásos időben a tantárgyi órán kezdődött is a vizsga. Lényegében 4 (+1 bónusz) kérdés volt, ezek mind kifejtős kérdések, de nem tűntek bonyolultnak. Egyedül talán a megfogalmazással voltak problémák, de jeleztem Herr Schäffter-nek, hogy a szótárat azt bizony használnám. Természetesen mondta hogy csak nyugodtan. A vizsga közben sokszor odajött, és megnézte a dolgokat, amit leírtam, sokat segített, rávezetett. Összességében azt kell hogy mondjam, pozitívan állt mindenhez, és nagyon segítőkész volt

Pár napra rá meg is lett az eredmény, sikerült a vizsga :) Ezzel megvan az első hivatalos német tantárgyam 6 ECTS kredit értékben :)

Lernziele
Nach erfolgreichem Abschluss der Veranstaltung kennt der Studierende die Grundlagen die zum Aufbau eines verteilten Systems notwendig sind. Er kennt die verschiedenen Middlewaretechnologien und kann auch die Risiken beurteilen und abwenden, die beim Betrieb eines Computersystems im Internet entstehen. Er ist in der Lage ein verteiltes System zu implementieren und mögliche Angriffe abzuwehren.

Inhalt

		Grundlagen eines verteilten Systems
		Applikationsprotokolle
		Middleware
		Applikationsserver
		Netzwerksicherheit
		Host- und Softwaresicherheit

Voltam annyira "szorgalmas", hogy megvártam még a csütörtöki és a pénteki valszám előadások és gyakorlatokat, és nem mentem előbb haza ... node péntek, valszám előadás vége, vissza a koliba, aztán irány Szombathely. Több, mint 700km, útvonaltervezés szerint nagyjából 7 óra utazás.Így reménykedtem is, hogy este 6-ra otthon leszek.

Az útvonal viszonylag egyszerű, végig autópálya, mondhatni az osztrák-magyar "nemlétező" határig. Onnantól meg földút - najó nem :D

Az út sima volt lényegében, egyszer sikerült benézni egy lehajtót, de sikerült pár perc után visszatérni a helyes irányba. Természetesen átérve Ausztriába szakadó hóesés, így a pályán nem is lehetett tempósan haladni, fel is torlódott a sor, bár azért haladtunk. 6 óra helyett lett fél 8, de legalább az út sima volt, a Carisma jól bírta, egyedül autópálya-matricát venni álltam meg, ennyi.

Vissza 22.-én indulás, 23.-án pedig vizsga Elosztott rendszerekből, németül! :)

Egyik héten kezünkbe adott Prof. Schäffter az IT-Sichereit előadáson egy prospektust, ami egy IT-Kongress-t hírdetett november 11.-én. Mivel pont jó időben volt, így beterveztem a látogatást.

Csütörtökön valszám óra után el is ugrottam megnézni a kongresszust, a Prof. által tartott előadásra sikerült bejutnom még kapuzárás előtt. A téma az e-mailek titkosítása volt, ezt pont pár hete tanultuk az egyetemen is, úgyhogy nem volt idegen a téma. Prof. után még két előadó volt, majd szünet.

A Kongresszus nem volt túl nagy, a Neu-Ulm egyetem alsó szintjén rendezték meg. Számos cég volt kint, illetve az egyetemen meghirdetett szakokról lehetett információt kapni, de a saját egyetememről azt hiszem már elég információt szereztem a beiratkozás utáni hónapokban :D

Péntek, hosszabb szünet a német egyetemen, így irány haza Magyarországra. Valszám órám után vissza a koleszba, bepakolás, tankolás, aztán irány a pálya. Szerencsére normális idő volt, napos, nem esett, nem fújt, nem szakadt semmi. Forgalom szerencsére tűrhető volt, így 7 óra alatt haza is értem. Ausztriában azért jött egy kis eső, de annyira nem volt számottevő.

Ez az a kastély, amit minden gyerek legalább 1000-szer lát. Csak nem tud róla.

Ugyanis ez az a kastély, ami minden Walt Disney mese/film elején mutatnak. Illetve erről a kastélyról mintázták azt. Szóval hasonlóak, majdnem megegyeznek.

Füssen, Németország. Bajor tartomány sváb részén található kisváros, mindössze 14 ezer lakossal, viszont rengeteg látnivalóval. Itt található meg az a kastély, amiről Walt Disney mesefilmek kezdőképsoraiban található kastélyt mintázták. Gyönyörűen, szinte az egész vidék fölé magasodó építményt hivatalosan Neuschwanstein kastélynak hívják, pár km-re van Füssentől.

Az ötlet egy késő őszi napon született - megint a "mit csináljunk hétvégén" felkiáltás megoldására. Úgyhogy összeültünk este pár sör és vacsora mellett, és kibogarásztuk a térképet, hogy mit találunk a környéken. Végül Füssenre esett a választás, mivel elég sok kastély van, amit meg lehet nézni, a vidék is szép, és ráadásul 1 órára sincs az autópályán.

Másnap reggel összepakoltunk a kocsiba, aztán elindultunk Alicehoz, ők jöttek még egy autóval, és Benji, a francia srác szintén még egy kocsival. Így három autóval vágtunk neki az egy órás útnak, amiből az lett, hogy Alice és Benji elindultak egy totál másik irányba, mint amerre mi, úgyhogy meg kellett állnom, és beizzítani a gps-t, megkeresni az utat, és bepozícionálni. Mivel a többiek már fene tudja merre járhattak, így ráálltunk az autópályára. Fél óra után megálltunk tankolni, és felhívni a többieket. Mint kiderült, ezek még mögöttünk voltak jóval, sikerült őket valamilyen úton-módon megelőzni még a városban, ráadásul a német autópálya sebességkorlát-mentessége miatt mi toltuk is neki a tempót rendesen. Így vagy negyed órát álltunk a benzinkúton, persze szétökörködtük a fejünket. Én már odébb akartam állni az autóval, nehogy azt higgyék, hogy ismerem őket.Aztán befutottak Alicék, majd miután sikerült összeorganizálni a bandát, folytattuk utunkat.

Festői tájon át meg is érkeztünk végül Füssenbe, de mivel Alicék újfent lemaradtak, így megálltunk egy parkolóban. Persze a parkoló mellett lovak voltak elkerítve. Mi meg ott fociztunk. Következtetést le lehet vonni, nem egyszer rúgtuk át a lovakhoz a labdát, lehetett átmászni :D

Miután megérkeztek a többiek a másik két autóval, kerestünk parkolóhelyet. Végül csak parkolóházban találtunk helyeket, így levittük oda az autókat.

Elindultunk felfedezni a kicsike várost. A belső része csodálatos, hangulatos régi házak, nyüzsgő emberek. Szerencsére napsütéses időt fogtunk ki, így pulcsiban lehetett sétálni az utcákon. A város bejárása után visszamentünk az autókhoz, aztán irány a kastély. Nem volt messze, pár perc alatt odaértünk. A parkolóhelyen a magyar rendszámot látva a parkolóőr pár magyar szóval üdvözölt bennünket, vicces volt :D

Letettük az autót, majd gyalog elindultunk az info központig. Ott megvettük a jegyeket, majd felgyalogoltunk a kastélyig. Ez nagyjából jó háromnegyed órás út volt.  A kastély bejáratánál vártunk egy jó húsz percet, majd indulhatott a túra.

A kastély a 19. században épült, épületet II. Lajos, Bajorország királya építtette Richard Wagner tiszteletére. Habár a fényképezés és a videofelvételek készítése nem engedélyezett a kastélyon belül, mégis ez Németország legtöbbet fényképezett épülete, valamint egyike az ország leglátogatottabb turista-célpontjainak. Az Alpsee felett emelkedik, a Pöllat-szakadék magányos szikláján épült kastély, amelyet II. Lajos bajor király 1869-1886 között épített: büszke, kecses tornyaival egy igazi kőből épült álom.

Bejártuk a kastélyt, csodálatos, de nagyon fárasztó. Az egymásból nyíló termek, hatalmas festmények; valaha létezett fényűző életmódról tanúskodnak. Végig angol nyelvű guideunk volt, de különböző nyelven lehetett hallgatni walkmanról a szöveget.

A kastély után elmentünk megnézni egy forrást, amit egy lengőhídról csodálhattunk meg. Onnan továbbmentünk, és felmásztunk egy pici dombra, ahonnan be lehetett látni az egész vidéket. Kicsit meredek volt az út, ráadásul sötétedett, úgyhogy lefelé már nagyon kellett sietni, viszont meredek volt a helyzet, óvatosan kellett haladni. De végül sikerült. Mire leértünk a kastélyhoz újra, már besötétedett. A többiek már elindultak az autóhoz, mi páran később indultunk le.

Parkolóba visszatérve alig találtuk meg az autót, annyira sötét volt. Gyorsan becuccoltunk, aztán irány vissza a koleszba. Visszafelé már jóval fárasztóbb volt az út, ráadásul egyszer meg is kellett állni tankolni, úgyhogy este 7-8 körül értünk vissza. Végül is egy jó túra volt, állítólag Németország egyik leglátogatottabb turistalátványosságát néztük meg :)

Reggel, rohanás az egyetemre, parkolóhely nincs. Végiggurultam az egyetem melletti úton, majd a legvégén a lezárt résznél letettem az autó, futás be az egyetemre. Kijövök, rajta figyel a cetli. Ez ilyenre sikerült ráparkolni, csak a túlsó oldalról:

Mint kiderült, ez konstans le van zárva, csak néha-néha nyitják fel, ha jön a mentő autó. Mert bizony az egy dolog, hogy zsákutca, de néha napján megszűnik a zsákutca státusz, és átjár a mentő. 6 hónap alatt egyszer sem láttam ott mentőt "átközlekedni".

Elvileg 20 Euro lenne a stráf, de mint utólag kiderült, nem nagyon tudják büntizni a kinti autókat, így hagytam egyelőre a dolgot annyiban.

Mindenesetre tanulság, hogy nem lehet bárhova odaparkolni, mert itt is keményen nézik a dolgokat. Ráadásul 20 EUR nem is számít akkora büntetésnek, idehaza közel 110 EUR-nak megfelelő HUF (30.000). Most erre lehetne azt is mondani, hogy szerencsére nem otthon kaptam a büntit.

Német óra után mit csinál az ember ? megy főzni Wiley koleszba, mert az első nemzetközi vacsin magyar kaja lesz.

szóval úgy történt, hogy egy Eszter barátosnénk szervezett egy nemzetközi kajálós napot. Az első nap pedig legyen akkor a magyar konyha napja.

Német óra után beestem kocsival a messzi-messzi Wiley koliba. A többiek már szétszedték a konyhát, de még nem kezdték el a hadműveletet.

A tervezet valamiféle tipikus magyar kaja elkészítése volt, így paprikás csirkére és somlóira esett a választásunk.

Mi ketten Titusszal nekiestünk a nokedliszaggatásnak, Eszterék meg a maradék részét csinálták a paprikásnak. Somlóival kicsit csaltunk, mert az előzőleg már elkészült, így csak a hűtőbe kellett betenni.

A nokedli teljesen jól sikerült, még sok is lett. Nekünk nem is kellett a tányér, a konyhapultról ettük a kaját, miközben csináltuk a nokedli adagokat :D A végeredmény végül egy jól sikerült paprikás, jó somlói, és jó pár kör unicum, amit a németek valahogy nem tudnak meginni, mert az nekik erőőőőőőős :D na ezen jót röhögtem.

A képen a magyar szekció (balról jobbra): Eszter, Jómagam, Titusz, Nóra. Gyuri nincs a képen, Vele együtt lenne teljes a szakasz

Ezek nagy sunyik :D

Épp a szobámban pakoltam estefele, huszonhetedikén. ezek a sunyik meg kopognak az ajtón, és elfutnak :D kimegyek, szemben a radiátoron sok-sok gyertya, meg heppibörszdéj. Nézem, aztaaaa ... erre jönnek a többiek, és énekelnek. Hááát basszus :) nem semmi, imádom őket :)

Lementünk a bárba, csaptunk egy kis ivászatot (hoztak a srácok egy rekesz sört), én lehoztam egy magyar bort, majd jó hangulatban elsörözgettünk-borozgattunk, közben billiárd és csocsó, és a szokásos móka.

Köszi srácok, imádlak bennetek!

Hja igen ... kaptam egy matchbox Mitsubishi-t :D

Majdnem ilyen, mint ez, csak az enyém zöld, és más rajta a matrica. De totál ilyen.

Szoktam cipelni, ha a valósághű nagybátyjával, a Carismával megyek valamerre, legyen együtt a család :)

aztán majd egyszer talán lesz egy ilyen 1:1 méretben is :P

Vasárnap, az utolsó napunk Pisa-ban. Felkeltünk, megpróbáltunk a jéghideg zuhannyal felébredni - mivel melegvíz az olaszok olvasatában 20 fok körüli. Lehet nekik ez oké, de ezt magyarázzák meg mondjuk egy finnek vagy egy magyarnak. Nem fog menni.

11 körül kicuccoltunk a szállásról, és azon gondolkoztunk, hogy mit lehetne tenni. Valahogy elkeveredtünk a vasútra. Mint kiderült, nem volt lepecsételve a jegyünk - mondjuk ezért akár meg is büntethettek volna minket - így vissza tudjuk váltani. Felcsillant a remény: még egy út valamerre.

Osztottunk-szoroztunk, majd az jött ki, hogy ennyi emberre (11) Livornoba és vissza elég a jegyünk. No, akkor irány visszaváltani a jegyet, és kérni Livornoig egyet. Sikerült is. így hát felpattantunk a vonatra, és irány Livorno. Azt sem tudtuk, hogy mi van ott, de azért menjünk oda :D Egy óra alatt aztán oda is értünk... (Alice és Tyler vasárnap hazamentek, így 9-en maradtunk)

Kiértünk a vasútállomásról, majd egy hosszú, egyenes kétsávos út vezetett be a város belsejéig. A város totál kihaltnak tűnt, igaz vasárnap volt. Amúgy ez is valami 170 ezres város, de körülbelül 20 ezresnek néztük. Mivel dél volt, ezért úgy határozott a "tömeg", hogy keresünk egy éttermet, hátha van valami nyitva. Sétáltunk lefelé a hosszú utcán, és végül találtunk egy kínai éttermet. Beültünk, majd jött a neheze. Hogyan rendeljünk Olaszországban kínai étteremben angolul ? Hát sehogy. A pincér csaj (szerintem a tulaj lánya) kihozta az étlapot, amin kínaiul volt minden, alatta pár angol szóval. Köszi, remek. Akkor én egy ... Gerard mondj légyszi egy számot 1 és 50 közt ... igen, egy 37-est kérek, köszönöm. Nagyjából így ment a rendelés.

Végül kaptunk kínai emberekre méretezett kínai adagot. Nem volt se nagy, se kicsi, de garantáltan éhes maradtál utána. Nos, ez ilyen "vasárnapi" ebéd volt, úgy látszik.

Kajálás letudva, akkor nézzük, mi van ebben a városban. Találtunk egy "open" állatkertet. Ez nem volt más, mint egy nagy park, benne pár ketrec, meg ott sínylődő állatok. Mint utólag kiderült, vannak szabadon is állatok, találtunk két nyuszit is.

Francisco megpróbált közelebbi ismeretséget kötni az egyikkel, de a nyuszi úr nem tolerálta a "nagy állatot", így rögvest odébb futott.

Volt itt még szamár, meg teknősbéka, meg pár érdekes madár, de lényegében ennyi volt az állatkert.

Mondjuk tehették volna valami szebb környezetbe ezt az állatkertet, mert ahova leültünk, onnan apokaliptikus kilátás tárult a szemünk elé - beton és pusztulat.

Parklátogatás után elindultunk megkeresni a tengert, elvégre ez egy kikötőváros. Közben elkezdett szemerkélni az eső, végül megtaláltuk a "tengerpartot", ami nem volt más, mint egy ipari kikötő. A kikötő bejáratánál egy kis sziget, azon pedig egy épület "romoskodott", egy néhai börtön, ami szebb napokat is megélt. Nem értem, az ilyen omladozó vackokat miért nem bontják le, és építenek a helyükre valami normális létesítményt.

Kezdett sötétedni, úgyhogy elindultunk visszafelé a vasútállomásra. Valahogy nem tetszett a város senkinek sem, így a legkorábbi vonattal vissza is mentünk Pisa-ba.

Innentől kezdődött az idegtépő várakozás, a hétfő reggeli repülőig...

Első körben kerestünk egy esőtől védett helyet, ahova kiültünk kártyázni, meg inni. Ez úgy 1-2 óráig még jó is volt, de huzamosabb ideig nem lehetett tartani, mert annyira untuk az egészet, hogy már kártyázni sem volt kedvünk. Este lévén kitaláltuk, hogy akkor látogassuk meg a kebabost, ahol már egyszer kajáltunk. Jó, legyen, induljunk. A kebabos ott volt a vasút utcájában, kis török étterem volt az egész. Beültünk, majd mindenki berendelte a kajáját, és nekiálltunk enni - az eső közben meg esni. Fél óra alatt annyi eső esett, hogy az utcán nem folyt le sehova a víz, így kezdett bejönni a kebab étterembe. Ez nem lett volna probléma, ha a víz tiszta. De ez roppant büdös volt, és koszos (az nem kifejezés).

Percek alatt bokáig érő víz volt az étteremben, kint az utcán pedig legalább térdig érő víz fogadott bennünket. Gondolkoztunk rajta, hogy mi a túrót csináljunk, végül mindenki feltűrte a nadrágja szárát, és nekivágtunk az özönvíznek. A helyzet abszurd volt, mert a következő utcában már nem volt ilyen szituáció, ott le tudott folyni a víz, csak a mi utcánkban állt fent ez a helyzet. De túléltük, és a győztes csapatról ugyancsak készült kép:

Igaziból nem tudom, hogy mihez lehetne hasonlítani a képen látható egyedeket, de lehet, hogy utánunk szabadon fogják használni az "erasmusos diák" szót a csöves, hajléktalan, elázott, büdös ember szinonimájaként. Még jó, hogy volt nálunk váltás zokni...

És jött a mentő ötlet: menjünk a vasútállomásra. Ott van szabad hely, placc, le tudunk ülni (hova ? a kőre), és tudunk kártyázni, esetleg majd aludni. Persze ... 1-2 óra kártyázás után már szétuntuk magunkat. Próbált a többség aludni, de annyira lehetetlen volt az erős fény miatt, hogy aki aludt, az szerintem csak hallucinált.

Próbáltunk oldalt, hanyatt, állva, ülve, de egyszerűen lehetetlen volt. Én fel is adtam az egészet, inkább helyette mászkáltam össze-vissza, félóránként kimentem, besétáltam a komplett vasútállomást vagy ötször legalább, de így is baromi lassan teltek a percek. Talán Gerarddal ketten voltunk fent végig, a többiek félholt állapotban fetrengtek a földön. De lassan eljött a 3 óra, és végre ...

Mehettünk aludni a reptérre ... 4-kor nyitott a Pisa-i reptér, a nyitás előtt már ott voltunk, szerintem mi voltunk az első utasok, akik a járataira vártak. 4 órát kellett kibírni, a járat 8-kor indult vissza Memmingenbe. Nem nagyon voltunk "magunknál", ott aludtunk, ahol tudtunk - persze a padok baromi kényelmetlenek voltak, de az sem számított. Louise és Francisco a járólapokat találták a legmegfelelőbbnek, így ők oda pakolták le magukat. Szerencsére fűtés volt, így nem kellett fagyoskodni, nem úgy mint a vasútállomáson, ahol bizony eléggé hideg volt, 10-15 fokban nem nagyon tud az ember aludni, még ha akar, akkor sem.

Lassan eljött a 8 óra, nekiálltunk becsekkolni. Sajna nem volt műanyag zacsi, így a fogkrémet ki kellett dobnom a kukába (nem lehet átvinni, csak műanyag zacskóban). Mint utólag kiderült, a táskámban volt még egy tubus fogkrém :D de emiatt aztán senki sem szólt.

A kapunál még vártunk egy fél órát, aztán jött a busz, kigurultunk a géphez, majd felszálltunk a gépre, és irány vissza Memmingen. 50 perc alatt be is ért a gép. Erőteljesen hideg volt az idő Memmingenben. Pisaban sokkal jobb idő volt, itt majd megfagytunk. Kerítettünk 1-1 taxit, így az egész csapat irány vissza a vasútállomáshoz, majd gyors megvettük a jegyeket, és fel a vonatra. Hazazötykölődtünk, majd 1-es villamos, vissza a koliba, és mindenki kidőlt. Szerencsére Nekem két órámon kívül nem volt más, azokra meg nem értem volna be, mert reggel voltak, így a hétfői napot végiggubbasztottam a szobában, alig bírtam felkelni, csak aludni volt energiám - de megérte... ekkora jó hétvégét ritkán művel az ember, ennyi állatsággal vegyítve :D

Mivel Pisa-t sikerült lerendeznünk közel egy fél délután alatt, így kigondoltuk azt, hogy menjünk el Firenzébe. Úgyis közel van, és jóval nagyobb város, több látnivaló, nomeg Fiorentina meccs lesz pont aznap, úgyhogy meg kell néznünk egy ilyet :)

Mivel a vasútállomáshoz közel laktunk, mondhatni a vasút utcában, így nem kellett nagyon sietnünk, hogy "találjunk" egy vonatot, ami épp Firenzébe megy. Mint kiderült, minden fél órában indult egy abba az irányba. Összeszedtük magunkat reggel, majd 9 magasságában elindultunk a vasútállomásra. Megszokott metodikát alkalmazva megvettük a jegyet a jegyautomatából, és kisétáltunk a vonatunkig. Jó sokan szálltak fel, de szerencsére nem ácsorgós kabint szereztünk, mindenkinek volt rendes ülőhelye. Az út nagyjából 1,5 órás volt, ezalatt fele társaság aludt, másik fele meg evett, harmadik fele meg az utasokat idegesítette :D főleg Bill meg Francisco, szerintem egy életre megszerették őket az olaszok.

Firenzében leszállva a vasútról próbáltunk keresni egy tourist office-t, mert ha máshol nem, hát ott talán tudnak mondani a meccsről dolgokat, illetve tudnak adni egy térképet. Átsétáltunk a zebrán, találtunk egy nagy teret (Firenzéből idegesítően sok templom és tér van) egy templommal, majd megtaláltuk körbejártuk egyszer, és megtaláltuk végül az információs irodát. Elég készségesen álltak rendelkezésünkre, vagy negyed órán keresztül magyarázták el, hogy mit érdemes megnézni, hova érdemes menni, stb. Végül az irodából kiérve - dél és egy óra közti idő lévén szó - az első lépés egy pizzéria keresése volt. Sikerült betoppannunk egy étterembe, ami elég giccsesnek nézett ki. Szerintem a pincérek is azt hitték, hogy eltévedtünk, de mi nem :D fogtuk magunkat, és leültünk egy asztalhoz. Természetesen előtte a bejáratnál már kinéztük, hogy mit fogunk enni: pizza-menü, 5 ojró, legjobb. Megfelel, nem kell több, sör is van hozzá (naná, hát Németországból jöttünk), perfekt.
Aztán kiderült, hogy az olasz sör fos, ráadásul 0,33-as ami nevetséges méret (otthon is kiröhögöm a 0,33-as sört, nemhogy külföldön), a pizza meg olyan "neszebzmegegyé' "kinézetű volt. Na mindegy, egyszer ezt is ki lehet próbálni. Közben összefutottunk a lányainkkal (az erasmusos csajokkal, akik egy későbbi vonattal jöttek Firenzébe), velük megbeszéltük, hogy hol találkozunk később, így ők mentek tovább várost nézni, mi meg tespedtünk az asztalnál, teli has révén.

Étteremből ki, nos, akkor nézzük Firenzét. Hát .. böszmenagy, azt el kell mondani, nem kicsi. Tér, templom, tér, templom, sok ember, tömeg, tér, templom. Ja, meg buszok. Van belőlük elektromos is. Annak olyan hangja van, mint a kis felhúzhatós játékautónak. De iszonyat jópofa, ilyen pici miniatűr az egész, mint Pesten a pici ikaruszok, csak sárga. Út közben feltankoltunk lila-fehér sálakkal a meccsre, meg jó pár firenzés cuccal. Az egyik nagyobb templom terén találkoztunk a csajokkal, ott megvitattuk röviden, hogy mi merre, ők merre - hát ők akármerre, csak arra nem, amerre mi :D hát akkor legyen,sziasztok :D ennyi volt a közös "túra" a lányokkal. Amúgy is, mi mentünk meccsre, ők meg - nem tudni hova.

Fél6 körül elindultunk megkeresni a buszt, ami elvileg a stadionig vitt ki minket. Lokálpatrióták kézzel-lábbal való meginterjúvolása után sikerült megtalálni a buszt, fel is szálltunk ... a buszt olyan csajszi vezette, nem hittük el :P kicsi jól nézett ki - uniformisban meg pláne :D jegyet naná, hogy nem vettünk, úgysem beszél senki olaszul, ráadásul diákok vagyunk, ticket-ticket-et hiába kérte volna az ellenőr, max leszállunk. 20 perc buszozás után elértük a stadiont, illetve előtte a jegyárusító irodát. Megvettük a jegyeket, majd volt még 2 szabad óránk, azalatt körbejártuk a stadiont, meg a környező utcákat, majd végül beültünk egy kocsmába inni egy sört, addig is teljen az idő. Közben szállingóztak a drukkerek, majd egy órával a kezdősípszó előtt már nagy tömegek voltak az utcán, a stadionba igyekezvén. Hangulatos volt nagyon, ahogy az emberek az utcákon énekeltek - komplett Firenze erre a napra megállt egy picit este, mindenki a meccsre ment.

Majd mi is bejutottunk, és elfoglaltuk a helyünket

A B-közép mellett ültünk közvetlenül, így jól láthattuk a show-t, amit műveltek a meccs alatt. Amúgy a Bari ellen játszott a Fiorentina, és végül 2-1-re győztek. A meccs elején az egyik régi Fiorentina játékost köszöntötték, ha jól értelmeztük, akkor a születésnapja lehetett a fószernak, megtapsolták nagyon, Ő meg körbefutott a pályán. Persze a meccs előtt.

Meccs után megpróbáltunk visszajutni a vasútállomásra - na ez nem volt egyszerű feladat. Tömegek megindultak az utcákon, és a buszokra nem lehetett felszállni. Megkerestük a mi buszmegállónkat, alig fértünk oda. Fél óra alatt egy olyan busz sem jött, ami Nekünk jó lett volna, de azért rendületlenül ácsorogtunk a tömeggel együtt. Majd végül begurult a busz. A méretei nagyjából megegyeztek egy "erre hogyafszba férünk fel" típussal, de azért megoldottuk. Buszon Oskari összespanolt pár finnel, Ő velük beszélgetett, a busz többi utasa - mivel tömegnyomor volt - meg a finneken röhögött, hogy hogyan lehet ilyen idióta nyelvet beszélni :D de hát Oskari ismeri az olasz nyelvet, közelről is (Pisa első napok, rock-koncert, olasz csaj ... ) :D

Beestünk a vasútállomásra, megkerestük a vonatot, ami hazavitt minket, majd elvonszoltuk magunkat a szállásra. Csajok már otthon voltak, mondanom sem kell, nem éppen józanul. Alice és Louise nem akartak a hotelben maradni, mivel Alice vasárnap ment haza repülővel, így ők mindenképp ki akartak menni a városba. Mi meg Gerard-al unatkoztunk, így mentünk velük. Kerestünk egy kis bárt, ahol kértünk piát, de a bárban nem lehetett normálisan elférni, így kiültünk az utcára. Ott eldumáltunk - közben odajött egy angolul kvázi nem tudó olasz negyven körüli pasas, és csapta a szelet a csajoknak - megittuk a piánkat, elfilozofáltunk az élet nagy dolgairól, majd pár órával később visszamentünk a szállásra aludni.

Pisa-Firenze további képei

Németországnak nagy előnye, hogy sok-sok fapados légitársaság üzemelteti a járatait keresztül-kasul az országban. Nézegettük is a RyanAir oldalát, majd megtaláltuk München melletti Memmingen repteret, ahonnan indulnak és érkeznek RyanAir járatok. Cél: Pisa, Olaszország.

Október 22.-re sikerült is kitűznünk egy időpontot indulásnak, ami egy pénteki napra esett. A gép kora reggel 8.30-kor indult, úgyhogy Nekünk valami atombrutál korai 6 órás vonattal kellett elindulunk Ulmból Memmingenbe, hogy elérjük a gépet.A teljes utazási költség 2x8 Euro volt, ami röhejes egy repülőjegyhez képest.

22.-ét megelőző 2 hétben lefoglaltuk a repjegyeket, és kerestünk egy viszonylag olcsó szállást, ahol 2 napot tudunk majd aludni. Úgy kalkuláltuk, hogy vasárnap délben elhagyjuk a szállást, és hétfőn reggeli járattal repülünk vissza majd Memmingenbe. Nos, ez kicsit hardcorra sikerült ...

Eljött a 21.-e este, összegyűltünk az egyik konyhában, és átbeszéltük még az időpontokat, indulást. Nyomatékosan felhívtuk mindenki figyelmét, hogy ne késsen lehetőleg, mert akkor a komplett banda le fogja késni a vonatot, ezáltal a repülőt is.

Lényegében 21.-e éjszakáján és 22.-e hajnalában mindenkinek sikerült összepakolnia, és 22.-e reggel 5 körül ott ácsorogtunk kialvatlanul a kolesz udvarán. Összegyűlt a nép, irány a villamosmegállóba.

Jött a villamos, mi meg valahogy felszálltunk. Persze amint pihepuha ülés van az ember segge alatt, képes máris elaludni. így volt ez velünk is, majdnem elfelejtettünk leszállni a vasútállomásnál. Közben Alice is csatlakozott hozzánk, így teljes volt a kép, mindenki a fedélzeten. A vasútállomáson a nagyon fáradt emberkék átszaladtak egy kávéért a szemközti Mekibe (hova máshova), aztán gyorsan megvettük a tartományi jegyeket (26 euró / 5 ember), és elindultunk az első vágányról induló vonatunkhoz.

Alig szálltunk fel, mindenki kidőlt ... Bill és Elena versenyt aludtak a vonaton :D

Végül Memmingen vasútállomásán sikeresen levonszolta mindenki magát, és nekiálltuk megkeresni a reptérre induló buszt - ami történetesen nem volt sehol. Megtaláltuk a busz elméleti helyét és számát, de ott nem állt semmi. Majd mint kiderült, a busz majd a városból fog jönni, aggodalomra semmi ok. így jó hangulatban ácsorogtunk egy jó 20 percet, majd megérkezett a busz, feltódultunk rá, és irány a hátsó szegmens. Memmingen nem egy nagy város, de ahhoz, hogy kiérjünk a reptérre, kellett vagy negyed óra. Végül megérkeztünk a reptérhez ...

Hát nem vitték túlzásba a srácok, én először azt hittem, hogy ez posta o.O de mint kiderült, ez a főépület. No sebaj, jó lesz ez így. Elintéztük a webről kiprintelt repjegyek pecsételését, majd becsekkoltunk, és újra várakozás a kapunál.

Francisco nem vitte túlzásba az alvást, de itt ideiglenes időre úgy gondolta, hogy alszik. Persze már nagyban megindult a sor, mire sikerült felébresztenünk. De végül mindenkinél rendben volt minden, így felszálltunk a gépre, majd vártuk a startot.

Képen nem tudom épp min vitatkoztak a csajok, valszeg megint valami idóta dolgon :D Mindig mindenen képesek voltak problémázni :D

8.30-kor menetrendszerűen felszálltunk a géppel, és irány Pisa. 50 perc utazás után megérkeztünk Pisa-ba, sikeresen leszállt a gép, minden zűr nélkül, majd ott találtuk magunkat Pisa repterén, nagyjából halvány lila gőzünk nem volt arról, hogy hogyan tovább. Ugyanis térképünk nem volt, a hotel címét meg elfelejtették a srácok felírni :D úgyhogy telefon haza Timinek, aki most nem jött velünk, Ő pedig megnézte nekünk gyorsan neten a címét a hotelnek. Találtunk egy információs központot, ahol kaptunk térképet, így elindultunk megkeresni a hotelt. Reptérről kiérve tiszta késő-tavaszi idő fogadott bennünket: napsütés, legalább 20 fok, egy felhő sem volt az égen, tiszta jó ... nyaralni jöttünk - gondoltam.

20 perc séta után megtaláltuk a "hotelt", ami egy hídon átvezetve a vasútállomáshoz közel volt, egy pici utcában. Mivel csak 2-től tudtuk elfoglalni a szállást, így becsekkoltunk, és letettük a cuccainkat az információs szobában, majd elindultunk megnézni Pisa-t. Mint utólag kiderült, Pisa-ba nincs semmi különös a tornyon kívül :D
így hát elindultunk és megkerestük a tornyot. Kicsit macerásnak indult, mert a térképen nem volt teljes mértékben egyértelmű, hogy merre kellett volna menni. Megpróbáltunk megkérdezni embereket, de az olaszok úgy látszik csak olaszul hajlandóak társalogni, de azt elég erőteljesen. Paralel beszéltünk velük angolul, németül, franciául, spanyolul, de egyszerűen ők csak olaszul voltak hajlandóak válaszolni. Szerencsére Gerard valamennyire értette, hogy mint mondanak az olaszok, nagyon sok szó hasonló a spanyolban az olaszhoz, így végül megtudtuk a szükséges útirányt, úgyhogy nekivágtunk a pici városnak

Sikerült is megtalálni a komplexumot, ami nem más volt, mint a FERDE TORONY

Első nekifutásra meg akartuk mászni, aztán észrevettük a tömeget a bejáratnál. De ha már itt vagyunk, akkor legalább nézzük meg az árakat ... el is mentünk az ofiszba, hát ... 20 ojró csak az, hogy felmehessen az ember. Úgyhogy maradtunk a talpunkon, illetve a földön. A múzeumok is közel 15 eurós jeggyel büszkélkedhettek, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy kihagyjuk kompletten.

Pisa talán legforgalmasabb terén ácsorogtunk, a torony és az azt körülölelő épületek összessége a középkorba repíti vissza az embert, tisztára olyan volt, mint egy időutazást - leszámítva a rengetek touristot. Persze mindenki a szokásos "megtartom a ferdet tornyot" képet akart magáról készíttetni, így a sétálóutca tele volt ácsorgó és különféle pózokat felvevő emberekkel. Erre mi úgy határoztunk, hogy inkább keresünk egy nagy teret, és akkor ott letáborozunk ... meg is találtuk, amiből az lett, hogy a komplett erasmus csapat kifeküdt a fűben ... sütött a nap, jó idő volt, úgyhogy lehetett aludni :D

Meglátszott mindenkin a korán kelés, nem nagyon zavartattuk magunkat :D

Pár óra szédelgés után visszamentünk a "hotelbe" (olyan volt, mint egy menedékház, legalábbis a szobák), majd elfoglaltuk a szobáinkat, ami nem volt más, mint két körülbelül 5-6 emeletes ágyakkal felszerelt "terem".

Persze mielőtt visszamentünk volna a hotelba, rendesen "bevásároltunk" az elkövetkezendő pár napra ... nem kell mondani, hogy miből. Elvégre ősz, jó idő, ilyenkor az ember szomjas :D (de hogy ennyire ...)

Gerardnak itt már sikerült wifit találnia, igaz később le kellett mennünk a portára, hogy kérjünk jelszót is a wifihez, de működött legalább. Bár olyan sokat nem neteztünk, csak pár dolgot feldobáltunk egy-két közösségi website-ra, aztán ennyi volt az interakció az internetes világgal. Este irány be a városba, hogy megnézzük mizujs.

Kicsit "más világ", mint Németország, azt meg kell hagyni. Sokkal koszosabbak az utcák, sok a szemét a házak előtt, és sok a lepusztult ház is. De ettől függetlenül szép város, illetve városka, mivel nem laknak sokan, körülbelül 20-30 ezres városnak saccoltam, pedig 90 ezres lakossággal büszkélkedhet, de valahogy ez nem jött le, bár most így utólag belegondolva, még reptere is van ...

Este fogtuk magunkat, és bementünk a "belvárosba". A hotelben pár fiatal arc elárult jó pár helyi "nevezetességet", amit jó meglátogatni, így az egyiket ki is jelöltük úti célnak. A hely nem volt más, mint egy durva rock-kocsma. De a jobbik fajtából. Mondjuk az árak is durvák voltak, egy sör 5 euró volt, ráadásul pancsolt és vizes. A koktélok is 5 euró árban voltak, azok még ihatóbbaknak tűntek - bár én itt egy pohárral sem ittam semmiből. Egész korrektül tele volt a hely, de azért lehetett mozogni. Majd egy színpadszerű helyről élőzene foszlányai kezdtek átszűrődni az embertömeg duruzsolásán. Srácokkal odahúzódtunk a helyhez, majd pár percre rá felhúzták a függönyt, és az olasz amatőr zenekar nekiállt teli torokból Beatles-t énekelni és játszani. Egész jól nyomták, percek alatt nagy tömeg verődött a színpad elé, és az emberek nekiálltak ugrálni - táncolni. Fergeteges hangulatot csináltak percek alatt, azt vettük észre, hogy körülöttünk ugrál Pisa összes huszonéves fiatalja... fülig vigyorral konstatáltuk eme tényt, aztán természetesen mi is nekiálltunk "az ereszd el a hajam" műsornak. Beatles összes létező számát játszották, Tyler az amcsi srác majdnem elsírta magát örömébe, hogy végre nem német dalszöveget kell hallgatnia, hanem hall valami normális angol dalszövegű nótát, amit ismer is (ezen csodálkoztam, mert az amcsik általában nem nagyon ismerik a Beatles-t).

Közel 2 óra fergeteges koncert után folytatódott az éjszaka, immáron DJ játszott, viszont rockzenét végig. Metallica-tól Gun's-on át volt minden, ami belefér a rock kategóriába. Nem egyszer kellett bejönniük a biztonságiaknak rendet tenni, elég sok ember pogózott olyan dalokra, amiken max topogni lehet :D de mi jót röhögtünk ezen ... majd Oskar eltűnt :D próbáltuk megkeresni, de egyszerűen a tömegben nyoma veszett. Ekkor kezdtünk el mi is hazaindulni, első blikkre nem találtuk a kabátjainkat. Ez eléggé para volt hajnali 3-kor, de mikor kiléptünk a helység ajtaján, szemben ott találtuk vigyorogva az egyik srácot, akinél az összes kabátunk volt. Közben Oskar-ról próbáltuk összerakni a képet, hogy hova tűnhetett ... mint utólag kiderült, elrabolta egy csaj :D ... reggel jött haza :D node ezt mi még nem tudtuk, csak mikor hazaértünk, akkor jött egy sms Tőle, hogy minden oké, csak van egy kis dolga egy helyi szépséggel ... hát lol :D 'szal durva volt ... hja, a legnagyobb vicc: a klubban, mikor megtudták, hogy erasmusosok vagyunk, kaptunk kedvezményt mindenre :D

Október 5 - kedd

Elkezdődik a főiskolai oktatás a héten, így Nekünk is egyre több tennivalónk lesz a campuson. Első hétre az volt mindenki számára a program, hogy megismerje a professzorát. Mindenki kapott egy professzort, akivel a diplomamunkát, tanulmányokat, praxishoz szükséges segítséget tudja megkonzultálni.

Természetesen Nekem valami rossz professzort utaltak ki - mint utólag kiderült, valamit félreírtak, úgyhogy teljesen más professzorral kellett találkoznom végül. így viszont Nekem az első hetem kimaradt oktatás-ügyileg, mert nem tudtam még az órarendemet sem.

De végül sikerült előkeríteni a másik professzort, akivel megbeszéltem egy időpontot, amikor majd elmondja a szükséges dolgokat.

Végül a következő héten sikerült egy szerdai időpontban leülni és beszélni, végül sok új infót nem kaptam, de az órarendet sikerült kideríteni. Ez már pozitívum. Nincs valami rossz órarendem, viszont az ütközések miatt keresnem kell másik tantárgyakat, mivel a szak-angolt és a vezetéknélküli hálózatok tárgyat nem tudom tanulni, ütközik a valszámmal, amit meg mindenképp meg akarok csinálni itt, hogy odahaza el tudjam fogadtatni.

Úgyhogy kerestem egy új tárgyat: Softwaretechnik. Igaz hogy már tanultam, de ez volt még emberi időpontban (hétfőn 8-tól, és csütörtök 11.30-tól).

így aztán megkezdődtek a tanulmányok. Hétfőn szoftvertechnológia 8-tól, majd 9.50-től Operációs rendszerek, kedden 9.50-től megint Operációs rendszerek (előadás), szerdán 9.50-től 17-00 -ig 1 órás szünettel Elosztott rendszerek és Informatikai biztonság, csütörtökön 9.50-től Valószínűségszámítás, 11.30-tól Szoftvertechnológia, 17.25-től 20.25-ig szadomazó német, pénteken pedig 11.30-tól levezetésképp egy újabb Valószínűségszámítás óra. Szóval így nézünk ki. Annyira nem vészes, a szerda egyedül húzós. Bár szerencsére a campus közel van a koleszhoz, így gyalog 5-8 perc alatt vissza lehet érni ebédelni, és a szerdai óra délutáni folytatása is elég rugalmas, laborfoglalkozás lényegében hivatalosan 14.00-tól kezdődik, de én gyakorta 14.30 körül érek be :) a labor amúgy teljesen más, mint nálunk odahaza - kompletten egyben vannak a villanytan laboros kellékek, meg az informatikához szükséges eszközök. Jól tele is volt a labor mindenféle kütyükkel, de mivel nem voltunk sokan, így egész jól el lehetett férni.

Kötelező német oktatás - azt hittem először, hogy ez valami vicc. De végül is jogos, hiszen Németországban vagyunk. írtunk egy felmérőt, ami alapján beosztottak minket csoportba. Ahhoz képest, hogy 3 éve szinte nem használtam a nyelvet, 68/80 pontos "szintfelmérőt" írtam. Úgy látszik mégsem felejtettem el "annyira" a nyelvet ?! Szóval megkaptuk a Mittlestufe csoportot, csütörtök fél 6-tól fél 9-ig boldogít bennünket egy német tanárnő, kisebb-nagyobb sikerrel.

Bár sajnos más idegennyelv tanulásához a másik campusba kellene átmászni, ami vagy 30 percre van busszal, így ezt a projectet hanyagolom - legyenek meg azok a tantárgyak, amiket felvettem, azzal már elégedett leszek.

Ulmhoz közeli helyeket böngészve sokat gondolkoztunk a Bodensee közeli városok meglátogatásán. Igaziból először Svájc és Zürich volt az elsődleges cél, de mivel sem a hostelek, sem maga a város nem megfizethető egy szegény erasmusos szemszögéből, ezért elvetettük. így került képbe a Bodensee (vagy Lake Constance).

A hely különlegessége, hogy 3 ország határán fekszik: Németország, Svájc és Ausztria. Körülbelül 63km hosszú tó legszélesebb pontján 14km széles, és nagyjából 571 négyzet-kilométer területtel rendelkezik. Minket nem köröz le ez a tó sem, hiszen Közép-Európa legnagyobb tava a Balcsi :) Bodensee csak a harmadik, második helyen Geneva-tó található, amit mi nagyjából Genfi-tónak ismerünk.

Szombat délelőtt összekaptuk a bandát, aztán irány Ulm Hbf. Szokásos Bavarian ticket (Bayern group ticket), majd megkerestük a vágányt, ahonnan döcögünk a tóhoz.

Meglepetésre egy "halbi"-ból álló forda vigyorgott a síneken, ilyeneket vett pár éve a MÁV, bár átfestették kékre, itt meg persze piros-fehér (DB alapszínei).

A vezérlőkocsiról nem sikerült képet csinálni, mert persze mindenki be volt tojva, hogy ez lesz-e a vonatunk vagy sem. Mivel az egész csapat fogta magát, és felszállt az egyik kocsiba, így Nekem jutott a nemes feladat, hogy végigrohanjak a vágány mellett - keresve egy kalauz. Végül találtam egy sípmestert, aki elmagyarázta, hogy a forda első 2 kocsija Lindau Hbf.-re megy, az utolsó kettőt pedig Friedrichshafen-nél csatolják le.

Úgyhogy jó helyen ültünk.

Az úttal egyetlen probléma volt - az pedig a menetidő. Nem értem, hogy mi tart nekik 2,5 órán át. Bár az tény, hogy ezek a kocsik 140-et bírnak max, de nem álltunk meg annyi helyen, hogy 2,5 óra legyen a menetidő. Igaz odahaza 3 óra alatt teszi meg az IC a 240km-t Szombathely és Pest közt 3 megállóval, de az egy más tészta. De hogy itt miért ilyen lassú ez a vonat, arra nem jöttem rá.

Végül 2,5 óra döcögés után megérkeztünk Lindauba..

A város érdekes felépítésű, két részből áll: a tópart menti városrészből, és a szigetből

A vasútállomás a szigeten található, a vasúti híd mellett fut egy nagyobb híd, autóknak és gyalogosoknak. Furcsa megoldás, de kétségkívül meglepően szép kilátás terül az ember elé egy vasúti hídról az egész tóra.

Persze a vonatról leszállva vakartuk a fejünket, hogy akkor most "merre hogyan hova". Csak a szokásos. Aztán sikerült rájönnünk arra, hogy a vasútállomás ajtajával szemben egy nagy "i" betű - mint information - árulkodik arról, hogy ott bizony tudnak segíteni. Gyorsan igénybe is vettük a segítséget úgy 10-12 térkép és ugyanennyi városleírás gyanánt.

A kikötő bejáratánál ácsorogva kijelöltük végül az utat, amit majd bejárunk. Lényegében a térképen megjelölt pontokat akartunk végignézni.

Természetesen az első "látványosság", amit megnéztünk, az egy McDonald’s volt, mivel mindenki támolygott az éhségtől :)

A város egyik legnagyobb látványossága maga a kikötő. Itt ki-be járkáltak a gőzösök (igen, gőzös, nem dízel!) és modernebb utasszállító hajók, amik a tavat járták körbe. Pár tíz euróból át lehetett menni másik városokba, beleértve a svájci területeket is. A kikötő bejáratát egy világítótorony őrzi, a parton pedig római kori leletek árulkodnak arról, hogy itt már nagyon-nagyon régen is laktak.

így az első látványosság természetesen a kikötőt ölelő világítótorony és a hajók voltak. Itt sikerült is "lencsevégre" kapni egy gőzöst, ami vidáman pöfögtette a fehér füstpamacsokat az ég felé, majd kisvártatva bedriftelt a kikötőbe, hogy partra tegye az utasait, és kis idő múlva új utasokkal folytassa útját a tavon.

Meglepően sok hajó közlekedik a tavon, jóval több, mint nálunk a Balatonon. Másik érdekesség, hogy a hajók dugig vannak utasokkal. És nem csak turistákkal. Nagyon sokan járnak át a német oldalra dolgozni, illetve fordítva, a svájci oldalra. Osztrákokból is meglepően sok volt, illetve sok az olasz is. Gondolkodtunk rajta, hogy megnézünk egy ilyen hajótúrát, de sajnos időben egyszerűen nem jöttünk volna jól ki, mert 1,5 óra csak odafele az út, és még vissza is kellett volna jönnünk a hajóval, hogy elérjük az utolsó vonatot. Az meg mindig lutri, ha valaki az utolsó vonatra számít, mert az esetek többségében ezt sikerül lekésni - Lindau vasútállomása meg annyira nem volt kényelmes, hogy megkockáztassunk egy ottalvós napot - ehhez képest a később megtapasztaltuk, hogy milyen egy vasútállomáson aludni (Pisa, Olaszország).

A város meglepően színes. Mindamellett, hogy régi házak magasodnak a szűk utcákon, szinte minden háznak különbőző a színe - még rózsaszínt meg lilát is találtunk. Na ezekben én biztos nem laknék :D

A kikötő körbejárása után visszamentünk a belvárosba, hogy megkeressük a többi, térképen megjelölt "látványosságot". Szűk utcák sokasága, parkok, és természetesen mindenhol turisták - nem éreztük magunkat nagyon tömegből kitűnő embereknek, szinte beleszürkültünk a tömegbe :P

Az egyik parkban ücsörögtünk épp, mikor a fejünk felett (persze jóval felette) zümmögésre lettünk figyelmesek. Hopp, hát az egy Zeppelin :) és tényleg, később találtunk plakátokat, ahol Zeppelin-utazásokat hírdettek. Nem gondoltam volna, hogy ilyenek még léteznek, vagy egyáltalán használnak "repülésre" ilyen eszközöket... mert hát ugye a Hindenburg katasztrófája után szinte egyik napról a másikra tűntek el ezek a légijárművek.

A város felfedezését a szigeten, a part mentén folytattuk. Itt bukkantunk rá a vízibicikli-kölcsönzőre. Persze 10-12 idióta fiatal ezt nem hagyhatta ki, úgyhogy ki is béreltünk kettőt, hogy azzal majd meghódítjuk a habokat.

Az "ellenséges" hajó, orosz-mexikói legénységgel, görög kapitánnyal :)))

Fél óra alatt sikerült csurom vizesnek lennünk - két kézzel lapátoltuk egymásra a vizet, ahogy csak tudtuk :)
De jó idő volt, úgyhogy ezzel nem nagyon törődtünk. Később a partra érve találtunk egy szökőkutat. Persze ezt a mexikói és a finn srácnak nem lehetett kihagyni, úgyhogy boxerre vetkőzve álltak be a szökőkút alá ...

Kezdtük lejárni a lábunkat, és a város látványosságai is fogytak, így visszaindultunk a városközpontba, illetve a Hauptbanhof környékére. Annyira elfáradtunk, hogy muszáj volt meginnunk egy sört ... vagy kettőt :) Meglepően közel találtunk is egy jó helyet - közben próbáltuk elérni telefonon az út közben elkallódott amcsi srácot, de ki volt kapcsolva - amit nem hagyhattunk ki, így beültünk sörözni. Fél óra múlva az amcsi srác (Tyler) is megjelent, így összeszedtük a csapatot a visszaúthoz Ulmba.

Fél 5 körül elindultunk a vonathoz, ami most nem halberstadti volt, hanem valami emeletes csoda. Úgyhogy mondhatni visszafelé a magyar viszonylathoz képest első osztályon utaztunk, természetesen a velünk utazók örömére, mert 10-12 ember, különböző országokból sosem tud a körülöttük lévőkre tekintettel lenni, és normálisan viselkedni :D

További képek: http://indafoto.hu/Coppermine/bodensee_1

"...Amikor két tucat idióta erasmusos elindul az Oktoberfestre..."

Mivel Ulm közel van Münchenhez (relatíve), így már az első napokban elhatároztuk, hogy megnézzük ezt az Oktoberfest nevezetű többnapos esztelen szeszelést. Szeptemberre sikerült is leszervezni egy időpontot, ami mindenkinek megfelelt, így fogtuk magunkat egy keddi reggelen, és elindultunk Münchenbe.

9 körül kiértük Ulm vasútállomására, majd megvettük a tartományi jegyeket. Ez 5 főre érvényes jegy 25 Euró ellenében, és 0-24 órában használható a DB összes járatán, kivéve az ICE vagy egyéb nemzetközi vonatokon. Mondanom sem kell, hogy a jegy mellé mindenki beszerválta a megfelelő mennyiségű sört ... ha már úgyis szeszelni indultunk, akkor legyen valami kezdősebessége a dolognak. Amúgy nem csak a szeszelésről szól ez a fesztivál, inkább egy ordenáré nagy "parti" az egész.

Leszögezem előre, ezek nem mi vagyunk

... bár gondolkoztunk azon, hogy beszerzünk népi viseletet, de sajnos az árak horribilisek, mi meg szegény erasmusosok vagyunk, akiknek a kolira és a sörre is félre kell tenniük :D

Kellemes hangulatban értünk München, majd pár perces séta után megérkeztünk az Oktoberfest bejáratához. Lényegében úgy néz ki, mint egy vidámpark bejárata. Az egész komplexum sátrak hadából áll, amiben fapadok és sörpultok vannak, nagyjából ennyi az egész. Helyet keresni valami roppant bonyolult volt, de szerencsére találtunk 2 nagyobb asztalt, ahova odafért az egész csapat

Minden sátorban nagyjából 1-2 korsó sört ittunk meg - mivel a korsó sör árai viszonylag magasak, így nem akartunk egy helyen leragadni (hátha találunk olcsóbbat). Átlagban 6-10 Euro közt mozgott egy korsó sör ára. Megjártunk jó pár sátrat, a végére kicsit "elfáradtunk" :D Minden nagyobb és híresebb sörgyártónak volt saját sátra, Augustiner, HB, LB, stb. Persze mindegyiket meglátogattuk ... természetesen egy-két csapattársunknak sikerült annyit innia, hogy egy-két sátorba már nem nagyon akarták őket beengedni a biztonságiak.

Apropó, biztonságiak. Mivel nagyjából mindenki táskával mászkált, ezért befelé és kifelé is megmotozták az táskákat, illetve belenéztek. Ezért sokat gondolkoztunk azon, hogy hogyan tudnák kihozni valami "ereklyét", mert hát ugye ha már egyszer itt járunk, akkor valami "emléktárgyat" is illik hazavinni. Végül pont az utolsó sátornál sikerült egy olyan kijáratot kiszemelnünk, ahol nem nagyon ácsorogtak a biztonságiak, így sörünk elfogyasztása és a korsók a táskába való biztonságos elhelyezését követően elindultunk a kiszemelt kijárat felé, majd miután mindenki sikeresen kijutott, elindultunk hazafele.

Hazafele sem volt egyszerű ... este 10-11 körül annyi "jókedvű" ember sétált az utcán, hogy tele volt rendőrökkel mindenfele. De végül sikerült magunkat átverekedni a tömegen, hogy elérjük az utolsó vonatot. Közben Gerard eltűnt, nem találtuk sehol, de szerencsére később kiderült, hogy hazament egy korábbi vonattal, mert kicsit elkészült az erejével :D találkozott valami spanyol emberkékkel, akik meginvitálták röpke 1-2 óra alatt 5 korsó sörre :D na az nem lehetett egyszerű. No mindegy, mi elsétáltunk a vasútállomásig, megkerestük az induló vonatunkat, majd jó hangulatban felszálltunk, és meg sem álltunk hazáig.

Persze másnap reggel 9.50-től 13.00-ig Nekem Elosztott rendszerek előadás volt .. csupa öröm és boldogság volt végigülni, de sikerült :D

Bajor reggeli, amiből ebéd lett. Pont ezen a napon rendeztek valami maratont a városban, de ezzel csak akkor szembesültünk, mikor beértünk a város központjába, és leszálltunk a 4-es buszról. Az 5-ös busz természetesen nem járt. Így gyalogolhattunk ki több km-re lévő másik koleszhoz. Vagy jó 1 órát sétáltunk mire kiértünk, és mindenki eléggé ki volt. Alig értünk be a koleszba, mindenki nekiállt enni azonnal, annyira éhesek voltunk. Mint egy csapat etióp menekült, úgy néztünk ki.

Kajálás után összefutottam a magyarokkal, meg egy másik magyar sráccal, így én velük egész jól eldumálgattam, a többiek viszont unták magukat, így hamar leléptek. Én a magyar sráccal indultam vissza a városba olyan 3 körül, visszamentem a koleszba. Kóterben ebéd, majd este vacsora, később nem mentünk semerre.

Update: Porsche-Muzeum képek

Szombat, úgyhogy irány Stuttgart. 10.12-es vonattal mentünk, emeletes kocsikkal. Rendesen tele volt a vonat, sok M’gladbach szurkoló ment épp Stuttgartba, Bundesliga meccset nézni. Úgyhogy a 1,5 órát én speciel végig álltam, de nem volt probléma. A vonaton elszórakoztatott minket egy óvodáscsoport, akik a közel ültek hozzánk, és végig több száz decibellel üvöltve énekelgettek németül, majd játszottak mindenféle hülye német játékot. Fél 12 körül beértünk végül a stuttgarti pályaudvarra, ahol már gyülekezett a jónép, illetve a zöld egyenruhások, rendőrök. Sikerült szereznünk egy térképet, így megtaláltuk azt az S-Bahn vonalat, amit a Porsche múzeumhoz kellett, hogy megtaláljunk. Szerencsére a pályaudvar épp megállója volt annak a vonalnak, így könnyen eljutottunk a múzeumig.

A Porsche múzeum bejárata

Az épület egy hatalmas csillogó komplexum, mintha kacsalábakon állna, nagyjából úgy néz ki. Belül makulátlan tisztaság, német precizitás. A belépőt gyorsan meg is vettük, majd irány fel az első emelet. A kiállított autók mind-mind élethű, működő autók, így még bele is lehetett ülni. Bár kipróbálni nem tudtuk, az lett volna az igazi. Én megpróbáltam minél többről készíteni fényképet, úgyhogy nagyjából le is maradtam a többiektől, akik hamar végigfutottak az autókon.

A 968-as popsija

A Porsche történelmének első autójától az utolsóig mindegyikről van példány a múzeumban, úgyhogy nagyon sok híres autót láthattunk, sokat nem is gondoltunk volna, hogy Porsche márkanév alatt látunk egyszer. Nekem a Le Mans-i autók tetszettek a legjobban, de a 911-es az mindig is a szívem csücske marad, illetve a 968, mert annak a formavilága egyszerűen egyedi. Kár, hogy idehaza nem lehet kapni belőle nagyon, vagy ami van, lestrapált eléggé.

A múzeum után visszamentünk a belvárosba, majd a csapat ketté vált. Egyik része ment megnézni a Mercedes múzeumot, másik része pedig elindult valami ebédelnivalót keresni. Én inkább ebédelni mentem, szerintem a Mercedes múzeumot meg fogom tudni nézni még. Ebédelni Stuttgart nagy terén ebédeltünk, rendeltünk ketten Tyler-rel egy pizzát, amit elég gyorsan meg is ettünk. Utána a többiekkel megnéztük a belvárosi részt, majd elsétáltunk a Zöld park-ig, ahol éppen egy tűntetésbe csöppentünk. Ha jól értelmeztem, akkor a park helyére építendő épület ellen tűntettek a stuttgartiak, amit meg is értek, mert a park nagyon szép volt, tele zöld területtel, és hatalmas. Ráadásul a város szívében, amit kár lenne eltűntetni. Itt letelepedtünk, előpakoltuk a söröket, majd vigyorogva konstatáltuk a minket körülvevő népes több száz embernyi tömeg látszólag vidám „ünneplését”. Ezután még visszamentünk a belvárosba, én ettem egy szedvicset, Tyler letolt egy sört, majd visszagyalogoltunk a vasútállomásra. Többiek is kezdtek szállingózni. Összeterelgettük a jónépet, aztán irány fel a vonatra. Szerencsére mindenki megvolt, nem kallódott el senki, így hazafelé az út elég vidámra sikerült, természetesen idő előtt nekiállt mindenki inni. Ebből persze irdatlan nagy ökörködés lett a vonaton, aminek nem nagyon örültek az ottaniak, bár a fiatalok örömmel konstatálták, hogy nem öregekkel vannak körbevéve. Visszaérve a koliba elmentünk kaját venni, majd egyik konyhában összeültünk kajálni. Ezután én mentem aludni, mert eléggé fáradt voltam, többiek meg elnéztek egy diszkóba, amiről később kiderült, hogy oltára szar volt az egész.

További képek: http://indafoto.hu/Coppermine/munster_platz

Pontosabban 161,53 méter magas, de legyen 162. Nem kevés lépcsőfok vezet fel a csigalépcsőn, és nagyon szűk az egész - komplett torlódások alakultak ki felfele illetve lefele is.

Tudniillik Ő a világ legmagasabb keresztény temploma, bizony. Nem valódi székesegyház, mivel csak 1 tornya van, míg a székesegyházaknak kettő szokott lenni. Jelenleg a stuttgarti püspökség alá tartozik.

A városra nagyon szép a kilátás, szinte a városhatárig el lehet látni minden irányban. Itt pont a pályaudvar felé irányul a kilátás, a vasút felett átívelő egyik híddal, név szerint a Ludwig-Erhard Brücke. A híd mögött kékes sárgán virít az IKEA, mellette van  egy Media Markt is, innen nem messze pedig a Blautal Center, ami körülbelül egy Arena pláza nagyságú ... pláza. Az egyetlen Ulmban, de van több kisebb bevásárlóközpontjuk is, bár ezek nem pláza-jellegűek.

A Münstert körülölelő térre nagyon szép a kilátás. A környékbeli házak új építésűek, noha a régi ulmi épületeket próbálják felidézni. Sajnos a háború során Ulm belső része - a templommal együtt - súlyos károkat szenvedett, szinte az összes régi épület megsérült vagy elpusztul, de a város úgy döntött, hogy újraépítteti a házakat "eredeti stílusukban".

Irány München. 8.00-ra mindenki „fitten” ácsorgott álmosan a koli belső részén. Sikerült időben mindenkinek leérnie, így mentünk a buszmegállóba, és irány a pályaudvar. Jeanette már várt minket, majd utána mi vártunk a két új finn kollégára. Közben literszámra ittuk a kávét, mert mindenki szinte magánkívül volt. Megvettük a jegyeket, aztán irány a vonat. A vonatunk egy 440-es EMU volt, szép, igényes, kellemes. Igaz, 2,5 órát kellett utaznunk Münchenig, mivel ez mindenhol megállt. 9 körül indultunk, fél 12-re értünk Münchenbe.

A társaság annyira éhes volt, hogy kerestünk gyorsan a környéken egy kajádát, így végül egy kebab árusnál ültünk le. Itt megkajált mindenki, aztán vissza a vasútállomásra, majd irány a Deutsches Museum. Ez a múzeum körülbelül olyan, hogy nem elég rá egy nap. Ha mindent meg akar nézni az ember, akkor nagyjából 3 nap kell hozzá, átlagosan. Így mi futólag néztük meg az egészet. 6 emeletes, és minden emeleten külön-külön témák vannak kiállítva. Ötödiken pont az űrkutatás volt, negyediken a rádiózás, stb. Első emeleteken teljes élethű nagyságú, valóságos repülők voltak, Bf-109-es, Dornier hárommotoros, meg egy F104-es, azt hiszem. Alig bírtuk bejárni a szinteket, akkorák voltak. Ehhez képest a Magyar Nemzeti Múzeum egy kunyhó méretű körülbelül. Végül 5 körül eljöttünk a múzeumból, majd irány München belvárosa, ami tele volt nyüzsgéssel, csomó turista, és természetesen németek. Felmentünk egy magas toronyba, ahol be lehetett látni egész Münchent, és még az Alpokot is láthattuk, igaz nincs annyira közel. Ezután célba vettük az egyik legnagyobb sörházát, a Hofbräuhaus München-t, ismertebb nevén a HB-t.

Az itt ízlelt sör többszörösen felülmúlta a nálunk kapható HB sört, mivel az utóbbit nálunk gyártják, az előbbit pedig ott. Ettől is annyira híres. A hely amúgy egy belső udvarral is rendelkező, fedett rész, körülbelül egy 4-500 ember tud bent tartózkodni, és irdatlan szeszelést rendeznek ezek ott bent 0-24-ben. Szóval jó világ ez :D csak isznak és esznek. Ráadásul aznap volt a Bayern – Roma meccs is, úgyhogy elég sok szurkolóval is találkoztunk, mondhatni fél München Bayern mezben feszített. HB után átmentünk egy másik sörházhoz az Augustinerbe. Itt is ettünk és ittunk, majd lassan el kellett indulnunk vissza a vasútállomásra, hogy elérjük az utolsó vonatunkat haza, Ulmba. Persze sikerült mindenkinek annyira elcsapnia magát, hogy Francisco, a mexikói haversrác egy felfelé mozgó mozgólépcsőn megpróbált lefelé lemenni, próbáltak utánam jönni, mert én indultam arra. Csakhogy én józanabb voltam, mint a többi, úgyhogy nekem sikerült, Francisconak pedig kevésbé, így az utolsó pár lépcsőn akkorát esett, hogy csak pislogtunk. Persze nem bírta ki senki sem röhögés nélkül, de pár perc múlva mikor a fejét megláttuk, akkor már nem volt annyira vicces. Szerencsére el tudtuk állítani a vérzést, majd valahogy feltettük az S-Bahn-ra, és irány vissza a vasútállomás. Nagyon nem volt magánál, főleg mivel sokat ivott. Végül a vonatra felszálltunk, letettük Francisco-t alvó pózba, majd mi is elfoglaltuk a helyünket. Természetesen Jeanette kicsit kiakadt a dolgon, és láthatóan megviselte, de próbáltuk megnyugtatni, hogy nem tehet róla, és hogy ez egy ilyen eset. Beérve Ulm-ba, kijöttek elénk a többi tutorok, és Francisco-t bevitték a kórházba, mert valószínűleg egy-két öltés kell a fejére, hogy rendbe tegyék, és normálisan nézzen ki. Mi útbaejtve a Mekit, hazasétáltunk, majd alvás.

A teljes Erasmus-csapat (balról jobbra): Mariana(mexikó), Francisco(mexikó), Tyler (usa), Jeanette(német, tutor), Gerard(spanyol), Jómagam, Elena(orosz), Claire(francia), Lauri(finn), Oskar(finn), Mirva(finn), Luoise(francia), Ulrich(német, tutor), Artsiom(orosz)

További képek: http://indafoto.hu/Coppermine/munchen20100915

Nem kellett korán kelni, így vagy 11-ig alvás. 11.30-ra mentünk be az International Office-ba a fősulira, ott volt a gyülekezőpont, innen indultunk a Golden Ochse sörgyár meglátogatására.

További képek: http://indafoto.hu/Coppermine/Gold_Ochsen/

Útközben Marianna - aki természetesen késett – csatlakozott hozzánk. A sörgyár mellett van a tűzoltóság, épp kint volt egy nagy darus kocsi, naná, hogy mindenki odállt pózerkedni mellé J Fél órás várakozást követően aztán beindult a sörgyár látogatás. Legelőször egy kis teremben egy német úriember tolmácsolásában kivetítőn láthattuk és hallhattuk a sörgyártás részleteit, összetevők milyenségét, mennyiségét, mit hogyan merre hova. Susanne, az egyik tutorunk pedig angolul fordította a dolgokat. Úgy elég meg lehetett érteni azt, amit beszélt a német úriember, bár a szakszavakat annyira nem. Rövid bemutató után aztán elindultunk körbe megnézni a gyárat. Szinte az összes gyártási folyamatba betekintést nyerhettünk, bár közel nem mehettünk sehol sem a dolgokhoz, de így is sok képet tudtunk készíteni. A túra végén meghívtak bennünket frissen csapolt Golden Ochsen sörre, illetve bajor fehér vagy barna virslire. Szóval délben már nekiálltunk szeszelni. Félelmetes, hogy a németek szinte mindenhol mindig sört isznak. Sörtúra után visszamentünk a koliba, majd ebéd, délutánig meg szieszta. Este 9-re mentünk az Erasmus Regulat table-re, de nem volt nagyon jó a szervezés, mert egyrészt étteremben voltunk, nem volt zene, és el voltak szeparálva az asztalok. De még így is mi maradtunk a legtovább, bár nem ittunk csak köbö fejenként egy sört. Szóval ez a rendezvény nem sikerült a legjobbra.